A zsinagóga részei és felépítése
Bárhol a világon belépünk egy zsinagógába, mindenhol ugyanolyan felépítéssel találkozunk. Legfontosabb eleme a zsinagógának a frigyszekrény, mely megfeleltethető az egykori Szentély legbelsőbb helyiségének, a Szentek Szentjének, ahol a frigyláda állt. A frigyszekrényben most a zsidó vallás legszentebb könyvei, a Tóra − Mózes Öt könyvének – kézzel, pergamenre írott tekercsei találhatók, így ez a zsinagóga legmagasztosabb eleme. Olyannyira nagy becsben tartják a Tóratekercseket, hogy azokat gazdagon hímzett ruhákba öltöztetik, többnyire ezüstből készült vértet és koronát helyeznek el rajtuk. E díszek nemcsak ékesítik, de védik is a tekercseket. A frigyszekrényt függönnyel takarják el, hisz a szentélyben is függöny választotta el a Szentek Szentjét a Szentély más helyiségeitől.
Mindenhol megtalálható a tóraolvasó asztal, a bima, ahol hétfőn, csütörtökön, szombaton és ünnepnapokon felolvassák a Tóra megfelelő részeit. Ugyancsak elengedhetetlen tartozéka a zsinagógának az előimádkozói pulpitus, ahonnan a kántor vezeti az istentiszteletet, valamint az örökmécses.
Magyarországon kétféle zsinagógát különböztetünk meg
Az ortodox zsinagógákban a tóraolvasó asztal a zsinagóga közepén található, hogy mindenki egyformán jól hallja a szent szöveget. Miután nők és férfiak nem lehetnek egy helyiségben az ima alatt – nehogy elvonják egymás figyelmét az ima áhítatáról – így külön helyiségben imádkoznak a nők, de ha ez valamilyen oknál fogva nem valósítható meg, úgy egy függönnyel kettéválasztják a helyiséget. A rabbi prédikációja hagyományosan jiddis nyelven hangzik el, hiszen ez volt az askenáz (Közép- és Kelet-Európából származó) zsidók közös nyelve. Elutasítják a papi ruházatot, a reverendát, valamint az orgonát.
A neológ zsinagógákban a tóraolvasó asztal elöl, a frigyszekrény előtt helyezkedik el, imitálva a templomokban lévő oltárt, mintegy utalásként, hogy valamikor a Szentélyben az oltár volt az áldozatbemutatás színhelye. A nők szintén elkülönülve imádkoznak, de nem külön szobában, hanem emeleti karzaton, vagy különálló padsorokban. Löw Lipót, a tudós szegedi rabbi példáját követve a prédikáció magyarul hangzik el, hiszen ma már igen kevesen beszélik és értik a jiddis nyelvet. Az istentisztelet fényének emelése céljából a neológ zsinagógákban már helyet kapott az orgona, a rabbi – és néhol a kántor is – reverendát visel az istentisztelet alatt.
- A zsinagóga kialakulása
- A zsinagóga részei és felépítése
- Történeti visszatekintés
- A zsinagóga leírása
- A zsinagóga orgonája
- A Hősök Zsinagógája
- Egyéni és csoportos látogatóknak
- Nyitva tartás
Lezajlott rendezvények
2010. August 26.
XIII. Zsidó Nyári Fesztivál
2010-ben a Zsidó Nyári Fesztivál szimbolikus évfordulóhoz érkezik, hiszen a zsidó hagyományok...
2010. May 9.
Verdi Terezinben - Lázadó requeim
A náci Németország által megszállt Csehországban, Terezinben hozták létre azt a koncertrációs...
2010. April 19.
Kislány a pokolban
A Kazán István Kamaraszínház bemutatja Sárdi Mária Kislány a pokolban című holokauszt monodrámáját.
2010....
Legutóbbi bejegyzések
